A rákos megbetegedés kialakulását sok tényező befolyásolja, ezért természetes az, hogy a gyógyulást is sokoldalúan érdemes megközelíteni. Az integratív megközelítés épp azt jelenti, hogy a kezelési stratégiába beépítünk minden olyan, lehetőleg tudományosan igazolt de legalábbis hosszú távon át tapasztalt eredményes módszert, melyek együttes hatása szinergikus, azaz erősítik egymás hatékonyságát. Az integratív onkológiai gyakorlatban az onkológiai kezeléseket igen eredményesen ötvözik az egyéb komplementer terápiákkal: diétákkal, méregtelenítési és stresszoldó módszerekkel. Ennek a megközelítésnek alappillére lehet dr. Gerson orvosi terápiája is, hiszen a rákgyógyításban elért eredményei egyre inkább megkerülhetetlenek a mai orvoslás számára. Érdemes időben tudni ezekről a módszerekről, hiszen igen gyakori, hogy a beteg információ hiányában és bizonyos félelmektől vezérelve, esetleg rossz példákra hagyatkozva dönt és utasítja el az amúgy nagyon is szükséges hagyományos kezeléseket, csupán némi kétes eredményű alternatív megoldás sikerében reménykedve. Ugyanúgy az is hátránynak bizonyul, ha valaki nem tudja időben, hogy gyógyulását nem csak az orvostól, illetve bizonyos kezeléstől kell elvárnia, hanem igenis érdemes hozzátennie és az orvosi kezelések sikerességét pozitívan megerősíteni egy testi-lelki téren bevezetett egészségjavító életmódváltással. Célunk, hogy elmagyarázzuk miért érdemes mind a hagyományos, mind pedig a kiegészítő terápiákat ismerni, azokat egymás támogatására használni, illetve betekintést nyújtani, hogy ebben az integratív rendszerben hogyan és hol helyezhető el a Gerson doktor elvein alapuló immunrendszert megerősítő életmód. Meghívott vendégünk: dr. Borbényi Erika onkológus főorvos, palliatív terapeuta.

Részvételi díj 1000 Ft.